2014. július 16., szerda

Salem - 1. évad

Rég volt már április, amikor elstartolt a WGN első saját gyártású sorozata, mert azóta már a finálé is lement. A folytatás jövőre érkezik, újabb 13 résszel, ami kisebbfajta csoda, hiszen a nézettség nagyot zuhant a kezdetek óta. 


Nem volt hibátlan a pilot, de végeredményben sikerült felkelteniük az érdeklődésemet, így hát reméltem, hogy idővel ki tudja köszörülni a csorbákat a sorozat. Hogy őszinte legyek, én egy kicsit mást vártam a Salemtől. Nem mondanám, hogy csalódtam benne, de meg tudom érteni azokat, akik pár rész után feladták és inkább más sorozatba fogtak. Sok jó dolgot kaptunk az évad során, viszont az arányokat nem mindig sikerült eltalálni. 


Kezdjük mindjárt az alapsztorival! Az már a nyitórészben világos volt, hogy a boszorkányoknak komoly terveik vannak, ennek ellenére a történet sokszor vontatottan haladt. Lényegében pár mondatban össze lehet foglalni a fontosabb eseményeket. Nehezen bontakoztak ki a szálak, de meglepő módon mégsem váltak unalmassá az epizódok. Még úgy sem, hogy Mary és John szerelmére (és szenvedésére) jóval nagyobb hangsúlyt fektettek a kelleténél. Néha olyan érzésem volt, mintha egy 17. századi romantikus szappanoperát néznék. A nagy rítust viszont tisztességesen végigvitték, pedig volt bennem némi félsz, hogy ebben az évadban már nem fogjuk látni.


A szereplőket is furcsán kezelték. Nem mindegyikőjükkel foglalkoztak részletesen, némelyikük több epizódra is "eltűnt". Mondjuk ez még mindig jobb megoldás, mintha feleslegesen lebzseltek volna a képernyőn, de ha jellemeznem kellene őket, akkor bizony gondban lennék. Ugyanis a 13 rész ellenére nem sokat tudtunk meg róluk. És ez azokra is igaz, akik több játékidőt kaptak. Hale-t például elég nagy hatalmúnak mutatták be és a múltja is érdekes volt, mégsem láttunk tőle semmi boszorkányosat (az ajtónyitáson kívül). 


A látvány és a varázslatok egyébként rendben voltak, ilyen téren azt kaptam, amit vártam. Vérből és horrorból jóval többet mutattak, de szerencsére sehol sem éreztem őket öncélú megoldásoknak. Arra viszont kíváncsi lettem volna, miért pont Mary lett a kiválasztott. Hiányzott egy olyan epizód vagy flashback, amiben ezt megindokolják. Így kicsit teljesebb lett volna a mitológia, bár erre még lesz lehetőségük a készítőknek a második évadban. Amit viszont javíthatatlanul elrontottak, az Mary karaktere. Elviekben erős főboszorkány, az évad nagy részében viszont csak sírt és a finálét leszámítva nem lehetett komolyan venni. Elég kiábrándító, amikor egy sorozat a főszereplőn vérzik el, a Salem ennek fényes példája. 


Shane West egy fokkal jobban járt, hamar eltalálta John Alden karakterét és a történetszála is érdekesen alakult. Csakúgy, mint Cottonnak, Titubának, Mercynek és Anne-nek. Sokszor ők voltak az események mozgatórugói, Increase-ről már nem is beszélve. Ami miatt érdekes volt a sorozat, az a történelmi körítés. A boszorkányüldözések, a perek, a kínzások és kivégzések, a vallási háttér, a malum mitológiája, a puritánok egyszerűsége és vakbuzgósága sok izgalmas percet okoztak, bár a végére már untam, hogy mindig ugyanazokat a köröket futják le. Szó, mi szó a Salem nálam egy kihagyott ziccer és nem a boszorkányos sorozatok etalonja. Az évadzáróban kialakult status quo mindenesetre bizakodásra ad okot. Reméljük, élnek majd vele a készítők és a következő évad jobb lesz.

Értékelés: 5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése