December végén ettől a filmtől voltak hangosak a mozik és bár terveztem, hogy én is megnézem január-február környékén, valami mindig közbejött és csak most, április közepén sikerült megtekintenem. Zenés filmet már rég övezett akkora felhajtás, mint a La La Landet, így a műfaj kedvelőjeként nem kis elvárással ültem le a film elé.
A sztori egy amerikai tündérmeséhez hasonlít: Mia, a feltörekvő, fiatal színésznő és Sebastian, a szépreményű jazz zongorista a Csillagok Városában, Los
Angelesben keresi az álmait. Mia meghallgatásról meghallgatásra jár és
csak arra vágyik, hogy végre ne szakítsák félbe, Sebastian pedig
szenvedélyesen küzd azért, hogy a klasszikus jazzt újra divatba hozza.
Távlati terveikben a hollywoodi karrier, illetve egy saját zenés klub
megalapítása szerepel - ekkor botlanak egymásba egy zsúfolt autópálya
kellős közepén. A két fiatal szerelemre lobban és vállvetve segíti
egymást a kudarcokkal kikövezett úton. A sikerért keményen meg kell
küzdeniük, ám eljön a nap, amikor dönteniük kell, mennyit hajlandóak
feláldozni az álmaikért...
Musical révén sok az énekes-táncos jelenet, az elsőt széles mosollyal nyugtáztam, mert a hangulatot már az elején sikerült megalapoznia. A későbbiekben az események komolyságával a vidám töltelékrészek is megfogyatkoznak, ami némiképp növelte a drámaiságot. Merthogy a csillogó és cukormázas felszín alatt igenis komoly témát boncolgat a film, ami legjobban az utolsó jelenetben tűnik ki. Bátor, ugyanakkor elgondolkodtató zárást kaptunk, ami ebben a műfajban mindenképpen újszerű.
Nem egyszerű a történet korát belőni, mert a 40-es, 50-es évek divatja elég nagy hangsúlyt kap, ugyanakkor az autók meglehetősen modernek és okostelefonokat is használnak a szereplők. Ha a film témáját nézem, akkor a kortalan jelző abszolút helytálló. A díszletek és a jelmezek funkcióját tekintve pedig a La La Land nagyon szépen tiszteleg a mozi hőskora előtt. Rengeteg utalást kapunk és egy kicsit a kulisszák mögé is betekinthetünk.
A főszereplő páros (Emma Stone és Ryan Gosling) között remekül működik a kémia (korábban már játszottak közös filmben), az énekhangjuk azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Tény, hogy egyikőjük sem musicalszínész, így viszont a dalokból egyszerűen elvész az erő. Zenés filmeknél elég sokszor dúdolom a felcsendülő dalokat, ennél a filmnél viszont ezt nem tudom megtenni. Csak az első jelenet dala maradt meg bennem, abban maximálisan megvolt az az energia, amit a film egészétől vártam. Kár érte, mert nem sokon múlt, hogy tökéletes film legyen a Kaliforniai álom.
Értékelés: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése