2016. október 30., vasárnap

Osztálytalálkozók

Öt éve - akkor éppen nyáron - volt esedékes az öt éves középiskolai és a tíz éves általános iskolai osztálytalálkozó, ami azt jelentette, hogy idénre, azaz 2016-ra esett a következő. 2011 szinte csak tegnap volt (ilyenkor döbben rá az ember, milyen gyorsan szalad az idő), így csak tavasszal vetődött fel, hogy jó lenne összegyűlni a tizenöt, illetve a tíz éves osztálytalálkozókra. Szerencsére nem ugyanarra a hétvégére estek, így mindkettőn ott tudtam lenni.


Az általános iskolait talán azért vártam egy kicsivel jobban, mert messze sodort az élet a volt osztálytársaktól és mivel az öt évvel ezelőtti találkozón kevesen voltunk, a társaság nagy részével a ballagás óta nem találkoztam. Külsőre szinte alig változott a társaság, belsőleg viszont igencsak megkomolyodtak. Akit anno beskatulyáztak, az meglepően sokra vitte a nagybetűs életben, de igazából mindenkiről elmondható, hogy a 20-as évei végére, 30-as évei elejére megtalálta a számítását. Annak idején én nem éreztem jól magam az általános iskolai osztályközösségben, ez a találkozó viszont nagyon jó hangulatban telt és őszintén örültem a többiek sikereinek. 


A középiskolai évfolyamtalálkozót már nagyobb szervezés előzte meg és bár nem mindenki tudott eljönni, az évfolyam kétharmada jelen tudott lenni. Sajnos én akkor hangszálgyulladástól szenvedtem, ami azért volt nagyon rossz, mert egyáltalán nem tudtam beszélni. :( Pedig annyi mindent tudtam volna mesélni! A facebooknak köszönhetően szerencsére jól nyomon követhető, kivel mi történt/történik, de az élő találkozó varázsát semmi sem tudja pótolni. Pláne úgy, hogy ebben a társaságban is voltak olyanok, akikkel 7-8 éve találkoztam utoljára. Az este a betegségem ellenére nagyszerűen telt és bármilyen furcsa, senki nem változott semmit. Még a meghívott tanárok sem. Mindenki pontosan ugyanúgy nézett ki, mint az érettségi tablókon. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése