2016. július 8., péntek

Egynyári kaland - 1. évad

A kilométeres daralistát csökkentendő eszembe jutott ez a magyar sorozat, amit tavaly adott a Duna TV, akkor viszont valamiért nem sikerült megtekintenem. Voltak persze fenntartásaim, de úgy voltam vele, hogy 6 epizód nem olyan sok és abba is hagyhatom, ha nem vagyok elégedett a látottakkal.


A sztori röviden úgy foglalható össze, hogy hat frissen érettségizett fiatal (Dóra, Fanni, Zsófi, Péter és Bence) érkezik Balatonfüredre, hogy az érettségi utáni nyarat ott töltsék, részben nyári munkával, részben pihenéssel. Mind az öten egy helyi panzióban kapnak szállást, amit a tulajdonos házaspár távollétében az ugyancsak érettségi után álló fiuk, Gábor vezet. A következő hetekben a fiatalok különféle érdekes és izgalmas bonyodalmakba keverednek, illetve szerelmi szálak szövődnek közöttük. 


Nos, már az első néhány perc - na meg persze a főcímdal - meggyőzött, aztán már csak azt vettem észre, hogy vége is van az első epizódnak. Hamar magával ragadott a könnyed hangulat és a természetesség, de talán az tetszett a legjobban, hogy nem volt marketingíze a dolognak. Nem voltak képernyőről kiugró reklámok, termékelhelyezések és Fürednek meg a Balatonnak sem volt indokolatlanul erőltetett promóciós szerepe. 


Maga a történet semmi olyat nem tartalmazott, amit ne láttunk volna más sorozatokban és filmekben, vagy amit ne lehetett volna előre kitalálni, mégis élveztem a látottakat. Voltak ugyan plothole-ok és drámaibb elemek, de szerencsére nem időzött el a sorozat olyan dolgokon, ami miatt unalmas vagy szájbarágós lett volna az eredmény. Egyetlenegy negatívum volt számomra a cselekményt illetően, mégpedig a Jókaihoz kapcsolódó kincskeresés. Nagyon kilógott a többi eseményszálhoz képest, csak a karakterizáció miatt volt érdekes.


A szereplők szimpatikusak, még azt az illetőt is sikerült megkedvelnem az évad végére, akivel kapcsolatban voltak fenntartásaim a nyitórész után. A hat főszereplőt csupa fiatal - számomra eddig ismeretlen - színész kelti életre és bár néhányuknál voltak botladozások az elején, abszolút hitelesnek tűnt a játékuk. Nem lehetett könnyű dolguk, hiszen 2014 nyarán (ekkor forgatták a sorozatot) sokszor volt hűvös az idő, ami vízpartnál elég bosszantó. 


A mellékszereplők sorában már ismertebb neveket találunk, közülük is Mucsi Zoltán és Kálloy Molnár Péter alakítása tetszett a legjobban. Ritkán szerepeltek, de volt egy sajátos humora a jeleneteiknek, ami egyszerre volt realisztikus és szórakoztató. A párbeszédeknél néha nagyon kilógott a lóláb és furán jött ki egy-egy kifejezés, de nem voltak annyira zavaróak, hogy rontsák az összképet.


Visszatérve a természetességhez, azt is nagyon díjaztam, hogy nem voltak sterilek a jelenetek. A lángososnál tényleg hosszú volt a sor, az étteremben mindegyik asztalnál ültek és a bolt/orvosi rendelő/szálloda/múzeum sem kongott az ürességtől. Apróság ez, de nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne legyen mesterséges műíze a sorozatnak. Az utolsó epizódot szinte végigmosolyogtam, mert hiába voltak meseszerű fordulatok, nagyon jól szórakoztam ez alatt a hat rész alatt. 

Értékelés: 7.5/10

2 megjegyzés:

  1. Nekem a kincskeresős rész nagyon bejött. Lehet, hogy csak Jókai miatt, de élveztem.

    Az első rész előtt nekem is voltak fenntartásaim, de aztán gyorsan eltűntek.

    A forgatáshoz még annyit, hogy már április végén kezdték a felvételeket, szóval nem lehetett túl kellemes akkor a víz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát igen. Április végén legjobb esetben is csak 17-19 fokos a Balaton, ami nagyon hideg.

      Törlés