2016. július 29., péntek

Brooklyn - Brooklyn (2015)

Eilis többre vágyik, mint amennyi jutott neki. Elhagyja hát az anyai otthont, és Írországból New Yorkba költözik. 1950-ben ez egy magányos, kíváncsi lány számára olyan, mintha egy másik bolygóra került volna. Hamar magával is ragadja a nagyváros forgataga, és a honvágyat gyorsan legyőzi egy mindent elsöprő szerelem. Ám nem ilyen egyszerű új életet kezdeni. A lány régi élete nem tűnik el nyomtalanul és Eilis hamarosan válaszút előtt találja magát: választania kell két világ és két élet között.


Az idei Artmozik Éjszakáján már tervben volt a Brooklyn, aztán úgy alakult, hogy akkor - szó szerint - nem fértem be a vetítésre. Így persze jóval később tudtam csak megtekinteni, cserébe viszont sokkal nagyobb élmény volt. Bármennyire szeretem a mozi varázsát és széles vásznon élvezni a filmeket, a Brooklyn tipikusan otthon és egyedül (vagy kisebb társasággal) nézős film. A cselekmény inkább egy tündérmesére hasonlít, de a mostani filmfelhozatal között ez üdítően hatott. 


Lényegében semmi újat nem nyújtott a film (a történet elég sablonos, a szöveg helyenként elég lapos és közhelyes, nincs kiemelkedő színészi alakítás vagy operatőri megoldás), mégis sikerült lenyűgöznie. Lassú, de egyáltalán nem vontatott a tempó; senki nem siet sehová, egy fürdőruha-felvételt tényleg annyi ideig látunk, ameddig a valóságban is tart. Ez mindenképpen előnyére válik a filmnek. 


Közben persze peregnek az események és a fim végére Eilis látványos jellemfejlődésen megy keresztül. Amikor visszatér Írországba, sokkal magabiztosabb és csinosabb, nem az a szürke kisegér, aki volt. Az amerikai álom tehát működik, de a szerelem legalább ugyanolyan fontos szerepet játszik Eilis életében. Utóbbi kapcsán az is tetszett, hogy a két fiú (Tony és Jim) mert és tudott udvarolni, teljesen máshogy viselkedtek, mint a mostani kor férfiai. 


A színészek között csupa ismeretlen név szerepel, amitől nekem természetesebbnek tűnt a film. A szereplők mindegyike szimpatikus, igazán gonosz szereplő nincs is a filmben - és őszintén szólva nem is hiányzott. Semmihez sem tudnám hasonlítani a Brooklynt, mindenesetre nagyon kellemes meglepetés volt. Sok ponton bele lehetne kötni a filmbe és jó néhány kritika meg is tette, de nálam az idén látott filmek közül eddig kétségtelenül a Brooklyn volt a legjobb.

Értékelés: 9.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése