2015. május 14., csütörtök

Upfronts 2015

Ismét eltelt egy év, úgyhogy ideje számot vetni a következő évadban várható sorozatokról. Előtte azonban írnék néhány szót az elmúlt évadról.

A tavalyi listáról összesen 8 sorozat érdekelt és bár volt köztük olyan, amit még nem mutattak be (Mission Control), végeredményben inkább közepes lett a felhozatal.
A Selfie a várós sorozatok között szerepelt, de a pilot nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgyhogy hamar kiesett a nézős újoncok sorából.
A How to get away with murdert egyáltalán nem vártam, de a sok dicsérő vélemény miatt megnéztem a nyitó részt. A pilot tetszett és csak az időhiánnyal okolható, hogy nem folytattam a sorozatot. Talán majd nyáron sikerül bepótolni. 
Az őszi sorozatok közül a Constantine premierjét vártam a legjobban, és bár különösebb bajom nem volt a pilottal, később nem tudtam felzárkózni a sorozatból, azóta pedig el is kaszálta a csatorna.
Tavasszal az iZombie jött, látott és győzött. Igaz, hogy nem robbant akkorát, mint anno a Hannibal, de tényleg azt kaptam a sorozattól, amit vártam és az országos újoncok közül egyedül ezzel a sorozattal vagyok naprakész.
A Gracepointot, a The last man on Earth-öt, a Manhattan Love Storyt és a The Messengerst végül nem próbáltam be (van, amelyik csak néhány részt ért meg) és nem is tervezem a pótlásukat. 
Kábelen is vegyes a kép: az Affair az első pillanattól kezdve megnyert magának és az első évad után egyértelműen várós a második. A 12 Monkeys viszont csalódás lett és a Fortitude sem nyűgözött le annyira, hogy végignézzem az évadot.

A rövid visszatekintés után következzen a 2015/16-os kínálat csatornánkénti bontásban:

NBC

Kísérteties a hasonlóság a Blacklisttel, ennek ellenére kíváncsi vagyok a pilotra.

Sorozat Jennifer Lopez főszereplésével és érdekesnek ígérkező sztorival? Jöhet!

Bolti komédia, ami a pár éve futott Better off Tedre emlékeztet. A humorforrás és a potenciál megvan benne, remélhetőleg tudnak majd élni vele.

Szeretem a "sok ember összezárva, akik között látszólag nincs kapcsolat, aztán mégis van" típusú filmeket, úgyhogy nagy reményt fűzök ehhez az újonchoz.

FOX

Jó kis slashernek ígérkezik és a szereplőgárda is rendben van.

Gyerekkorom sorozatának, az X-aktáknak a felélesztése (természetesen új részekkel) az eredeti szereplőgárdával. Bár a zsánerből kezdek kiábrándulni, egy próbát mindenképpen megérdemel a projekt.

ABC 

Innen semmi nem fogott meg, aztán persze lehet, hogy erről a csatornáról kerül majd ki az évad legnagyobb országos sikere.

CBS

A CBS kínálata még sótlanabb, mint az ABC-é, úgyhogy innen nem is várok semmit.

CW

Elszigetelt emberek és vírus. Igaz, hogy a Helix is hasonló témát dolgozott fel, ennek ellenére érdekel a CW high concept sorozata.  

Ez összesen 7 újonc, amiből csak a fele olyan, hogy már most nézném az első részt. Túl nagy reményt egyelőre nem fűzök hozzájuk, de bízom benne, hogy egy év múlva mindegyikről pozitívan nyilatkozhatok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése