2014. október 11., szombat

The Affair - pilot

Nagyon rég vártam új sorozatot a Showtime-on, így amikor az első hírek érkeztek a The Affairről, tudtam, hogy mindenképpen belenézek majd. Ugyan a csatorna színvonala az elmúlt pár évben kissé megcsappant, pilot alapján az Affair a minőségi újoncok sorát gyarapíthatja. 

A címből már sejthető, hogy egy szerelmi viszonyt fog bemutatni a The Affair, ám ezt egy kicsit másként teszi, mint a többi hasonló témájú film vagy sorozat. Noah Solloway négygyermekes családapa vakációzni megy a családjával és amikor útközben betérnek egy étterembe, Noah megismerkedik Alison Bailey-vel, a pincérlánnyal. Találkozásuk egy teljesen hétköznapi helyzetben történik (Noah kislánya fuldokolni kezd egy üveggolyótól, majd szerencsésen megmenekül), de később a nyaralás helyszínén megint keresztezik egymás útját. 


Nem is a történet a legérdekesebb a sorozatban, hanem ennek az érzelmi megközelítése. A két fél nyilván össze fog majd jönni, de a bennük lejátszódó lelki folyamatok új megvilágításba helyezik az eseményeket. A történéseket ugyanis először Noah, aztán Alison szemszögéből is látjuk és kettejük nézőpontja meglehetősen eltér egymástól. Noah szemszögéből a pincérlány a csábító, Alison pedig úgy érzékeli, hogy a férfi próbálja megkörnyékezni őt. 


A két főszereplő közül Alisont ismertük meg jobban, de az már most látszik, hogy kidolgozott hús-vér karakterekkel lesz dolgunk. A végeredményt ismerjük és a felvázoltak tükrében érdekesnek tűnik, hogyan jutunk el a viszonyukig. Az sem elhanyagolható, hogy mindketten egy rendőrségi kihallgatáson idézik fel a történteket, tehát vélhetően az is ki fog derülni, hogyan is kerültek oda. 


A színészek névsorában van egy-két ismerős név és bár a mellékszereplőket keveset láttuk, abban a néhány jelenetben meg tudtak ragadni. Narratívájában egyébként a True Detective nyitórészét idézte a The Affair pilotja, színvonalban egy picit alulmarad tőle. Nem rántott be rögtön az elején, de az epizód végére már kíváncsi lettem a folytatásra. 

Értékelés: 8/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése