2014. augusztus 18., hétfő

Utopia - 2. évad

A zseniális első évad után elég sokat kellett várni a folytatásra, de megérte. Igaz, hogy nem tudta felülmúlni a tavalyi 6 epizódot, de így is kellemes néznivaló volt a darálások mellett. Kár, hogy a nézettség ennyire megcsappant idén, mert az évadzáró után sokkal jobban várom a következő etapot (amiből nagy valószínűséggel semmi sem lesz), mint tavaly.


Magát az évadot a Janusra és annak módosítására fűzték fel. Maximálisan kibontották ezt a szálat és a létező összes kérdésre választ adtak, ami felmerült. A flashbackes évadnyitóban például az is kiderült, hogyan és miért került anno Jessicába. Apropó, megismertük végre Philip Carvelt is, a vírus és a képregény ötletgazdáját, aki a furcsaságai mellett az évad egyik legfontosabb szereplője volt. 


A tavaly megismert szereplők (Ian, Becky, Wilson, Grant, Jessica, Arby, Milner és Dugdale) közül mindenki visszatért, de igazán nagy fejlődési ívet csak Wilson kapott. Az ő karakterével foglalkoztak a legtöbbet, a fináléban már gyökeresen más ember, mint amilyennek korábban megismertük. Valamennyire persze a többiek is változtak, de nem ilyen mértékben. Érdekes eseményeket vetít előre, hogy ő lett a Network fejese (vagy kirakatembere), ennek ellenére nem hiszem, hogy ebből a sztoriból ki tudnának hozni még egy évadra valót.  


Az egész évad inkább csak átkötő szerepű volt, a cliffhangerrel megágyazott a lehetséges harmadik évadnak, de összességében nem volt annyira üdítő és jól összerakott, mint az előző. Sok volt az üresjárat, a furcsa karakterkezelés (pl. Jessica kavarása Ian és Becky között) és a rejtélyközpontú pörgés is hiányzott. Utóbbit mondjuk remekül ellensúlyozták a Janus körüli morális eszmefuttatások, amik logikus és nem kicsit bátor húzások voltak. Az évadzáró nyitányában elhangzó monológ hallatán ugyanúgy leesett az állam, mint a jelenetben szereplő anyukának. 


A látvány idén is bámulatos volt, egyszerűen imádtam a sorozat vibráló és élénk színvilágát, csakúgy mint a zenéjét. Annyira szokatlan és egyedi atmoszférát sikerült teremteniük, hogy még a gyengébb epizódok is magukkal tudtak ragadni. És bár a finálé kissé összecsapott lett, én azért reménykedek egy pár epizódos folytatásban vagy lezárásban. 

Értékelés: 8/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése