2014. március 30., vasárnap

The 100 - pilot

Lassan a végéhez közeledik azon újoncoknak a listája, amelyek még bepróbálásra várnak. A CW-ről például csak a The 100 maradt és bár a tini imidzs miatt általában nem repesek a csatorna projektjeiért, ez a sorozat a várósak között szerepelt a májusi Upfrontskor. 


A történet szerint a Földön atomháború dúlt, az emberiség megmaradt tagjai pedig egy Bárka nevű hatalmas űrkomplexumon élnek. Csakhogy a népesség még a szigorú szabályozások ellenére is túl magas, így az erőforrások kezdenek kimerülni. Így 100 évvel korábban expedíciót indítanak a Földre. Száz elítélt fiatalt küldenek le, hogy felderítsék, élhető-e már a bolygó. 


Az alaptéma sok más sorozatban megjelenik, elég csak a Terra Novát, a Revolutiont vagy a Lostot megemlíteni. Az előzetesben is ez ragadott meg; ez az a szegmens, ami a legjobban működik a The 100-ban. Még a tiniszereplők sem zavartak, mert számomra így hitelesebbnek tűnik a sorozat. Könnyebb velük azonosulni, mintha felelősségteljes és tapasztalt felnőttek térképeznék fel a planétát. Persze akadnak köztük sablonos és idegesítően buta karakterek, ennek ellenére nem lógnak ki nagyon a tömegből. Igaz, hogy csak egy maroknyit ismertünk meg közülük, de a pilotban egyikük sem untatott. 


A Bárkát a fiatalok földi landolása után sem kell mellőznünk, ugyanis már most olyan harcok folynak a hatalomért, amiknek biztosan lesznek következményei a későbbiekben. Igaz, hogy az űrben ismertebb és jobb kvalitású színészek vannak, egyelőre a Földön játszódó események tűnnek izgalmasabbnak. A két világ közötti kapcsolat minimális, de bízom benne, hogy ez változni fog, mert így olyan, mintha két külön sorozatot nézne az ember. 


Kevés dolog zavart a pilotban, de a párbeszédeken lehetett volna finomítani. Nem shakespeare-i nyelvezetet vártam, de helyenként nagyon banális lett a szöveg. Unalmasnak semmiképp nem mondanám a nyitóepizódot és bár sok klisét felvonultatott, maradok a folytatásra, mert kíváncsi vagyok, mit hoznak ki ebből a sztoriból. 

Értékelés: 6.5/10

1 megjegyzés:

  1. összintén, egyetértek azzal amit irtál, az 1-ö évad tényleg nem volt a top-on de a sorozat a 2-dik évadal kezdet meg komolyodni és lett ez álltal jobb is én személy szerint ajánlom de ezt embere válogatja de aki szereti az ilyen fajta sorozatokat az tehet vele egy probát és ne adja fel az 1-ö évad után.

    VálaszTörlés