2014. március 1., szombat

Mind Games - pilot

"A Lone Star és az Awake készítőjének új soroztata remek szereplőgárdával." Körülbelül ennyit lehetett tudni a sorozatról májusban, ám ez is bőven elég volt ahhoz, hogy várjam a Mind Gamest. A nézettségből viszont már most borítékolható, hogy a sorozat nem kap majd második évados berendelést.


Egy testvérpár cégének tevékenységébe nyerhetünk bepillantást, ami azért érdekes, mert cseppet sem hétköznapi dolgokkal foglalkozik. Fő profilja a reménytelen helyzetbe került emberek segítése, mégpedig pszichológiai eszközökkel. Ha kell, gondolatok elültetésével (lásd Inception) változtatják meg egy döntéshozó viselkedését, vagy ha ez hatástalannak bizonyul, akkor keményebb eszközöket vetnek be. 


Nem egy virágzó céget ismerünk meg, így a pilot első felében magukat próbálják reklámozni és eladni a potenciális megrendelőknek, ami olyannyira jól sikerült, hogy már akkor a STOP gomb fölött járt az ujjam. Látványosan túlpörgették az irodai jelenetet, aminek a végén majdnem olyan kellemetlenül éreztem magam, mint az a kliens, aki végül kipaterolta a szájhősöket az irodájából. Steve Zahn nagymonológja után ugyanis legszívesebben elmenekültem volna a pilottól, de a jobb folytatásban reménykedve végignéztem az epizódot. 


A tömény kezdést követően egy ügyet is kapunk, amitől azt reméli a testvérpár, hogy siker esetén be tudnak futni. Egy fiún kell segíteniük, aki kísérleti szívműtét előtt áll, de a biztosító társaság nem akar rábólintani a kezelésre. Igazából bármilyen üggyel indíthattak volna, nem ezen múlt a pilot színvonala. A színészeken sem, mert mind Christian Slater (a börtönviselt és csaló Rossként), mind a már említett Steve Zahn (bipoláris volt egyetemi tanárként) remekeltek.


A gond itt a forgatókönyvvel volt. Folyamatosan váltakozott az üggyel való foglalkozás és a fivérek (családi) életének elemzése. Főleg az exfeleség behozása után, amikor is végleg letettem arról, hogy a pilot után is figyelemmel kísérjem a sorozatot. Oké, hogy karakterizálni kell, de annyi zavaró elemet sikerült belevinni a nyitórészbe, hogy alig vártam, hogy véget érjen az epizód. Reméljük, Kyle Killen következő próbálkozása jobb lesz ennél. 

Értékelés: 4/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése