Mixology - pilot

High concept szitkomként volt beharangozva az ABC újonca, ami rögtön felkeltette az érdeklődésemet. Olyannyira, hogy az induló 20 perces szériák közül ezt vártam a legjobban. A Mixology a párkapcsolati komédiák sorát gyarapítja. Tíz fiatalt (öt lányt és öt fiút) ismerünk meg, akik az igaz szerelmet keresik. A helyszín egy bár, az események pedig mindössze egy éjszakára korlátozódnak. 

Két-három szereplőt sem egyszerű bemutatni egy pilotban, tizet meg aztán végképp nem. A Mixologynak sem sikerült ez, így aztán kissé kapkodós lett az epizód. Még úgy is, hogy (elvileg) csak két szereplőre fókuszáltak: Tomra és Mayara. A személyiségük főleg flashbackeken keresztül rajzolódik ki, ami vélhetően a többi karakternél is így lesz. 

Próbáltak minél különbözőbb embereket összeszedni, nekem viszont egyiküket sem sikerült megkedvelnem. Részben a már említett zsúfoltság és gyors tempó miatt, részben pedig azért, mert a pilot során csupa olyan tulajdonság lett felnagyítva, ami engem alapból taszít. És ez sajnos mind a 10 szereplőnél igaz. Tom szerencsétlenkedése, az angol srác táskás incidense és az éppen szakító páros se veled-se nélküled kapcsolata inkább idegesített, mint szórakoztatott. 

Koncepciójában egyébként nagyon hasonlít a sorozat a tíz évvel ezelőtt futó Couplingra, de azt nem hiszem, hogy a Mixology nagy karriert tud majd befutni. Egyszerűen hiányzik belőle a humor és az érdekes és jól megírt karakterek. Hiába lett egy-két jelenet aranyos, összességében nem nyűgöztek le a látottak. 

Értékelés: 4/10

About a boy - pilot

Május óta nem sikerült időt szakítanom Nick Hornby könyvének elolvasására és az ebből készült film megnézésére sem, az NBC idei újoncát azonban sikerült csekkolnom. Túl nagy elvárásokat nem támasztottam a sorozat iránt és a negatív vélemények sem hozták meg hozzá a kedvemet. 

A történet dióhéjban annyi, hogy a főszereplő szomszédságába egy egyedülálló anya költözik a fiával, a fiú pedig egy véletlen folytán összebarátkozik vele. Főhősünkről érdemes tudni, hogy agglegény és folyton a csajozáson jár az esze. A kisfiúval való kapcsolata nem alakul zökkenőmentesen, de az epizód végére egyértelművé válik, hogy szükségük van egymásra. 

Jó pár klisével teletömték a sztorit, ettől függetlenül működőképes volt. A kissrác aranyos és kedvelhető, a legnagyobb húzóerő egyértelműen ő. A másik pozitívum a David Walton által játszott Will. Többféle szerepben kell helytállnia (amik ugyan nem jelentenek színészileg nagy kihívást), de ezeknek maradéktalanul eleget is tesz. A szomszédot alakító Minnie Driver viszont a sorozat mélypontja. Brit akcentusával alapból kilóg a sorból (miközben a fia hibátlan amerikai akcentussal beszél), emellett kifejezetten irritálónak tűnik. Nem tudom, hogy alapból ilyennek írták-e meg a karakterét, mindenesetre jelentősen rontott az összképen. 

Poénok nem nagyon akadtak az epizódban, de valahogy nem is hiányoztak. Furcsa ezt egy szitkomnál leírni, de az About a boytól egyáltalán nem vártam sírvaröhögős jeleneteket. A feelgoodság kialakulásához viszont nem volt elég ez a 20 perc. A történettel és a színészekkel nincs nagy gond (egyet leszámítva), mégis olyan érzésem volt, mintha a 90-es években lennék. Tizenpár évvel ezelőtt jobban meg tudtak fogni egy ilyen sorozattal, de most kevésnek éreztem. 

Értékelés: 4.5/10

Final Cut - Hölgyeim és uraim (2012)

Jó ideje érett már ez a bejegyzés, hiszen egy két évvel ezelőtt készült magyar filmről van szó, amit csak pár hete sikerült megtekintenem. Nem véletlenül, ugyanis a 43. Magyar Filmszemlét követően csak művészmozik műsorán szerepelt, közönségfilmet játszó mozikéban nem. Ennek legfőbb oka a film jogi háttere, mégis jobb lett volna ezt a filmet szélesvásznon látni, mert megérdemli. 

Egy férfi és egy nő találkozását, szerelmét, majd kapcsolatuk alakulását meséli el a film egy meglehetősen szokatlan technika segítségével. A Final Cutot ugyanis 450, főként filmtörténeti jelentőségű, klasszikus moziból vágták össze. Azaz a Nőt Walt Disney Hófehérkéjétől Karády Katalinon keresztül Audrey Tautouig számos híres színésznő játssza el. A Férfival sincs ez másként: Leonardo DiCapriotól kezdve Keanu Reevesen át Sean Conneryig terjed a skála. 

Felmerül a kérdés, hogy mi ebben az eredetiség, de a film nézése közben egyáltalán nem zavart, hogy a jelenetek nagy részét már sok filmben láttam. Az ügyes vágásoknak és a kreatív ötleteknek köszönhetően az sem okozott problémát, hogy a két főszereplőt mindig más testesíti meg. A képzelet és a folyamatos mozgás ugyanis eggyé formálta ezeket az embereket. 

Nemcsak a szereplők kiválasztásába fektettek energiát, hanem a zenékre is odafigyeltek. Egyes dalrészletek még jobban feldobták az adott jelenetet, a szomorúbb részeknél pedig remek hangulatfestőként funkcionáltak. Pálfi György és csapata egy csodálatos érzelmi hullámvasutat teremtett ebben a 80 percben, ami egyúttal tisztelgés is volt az elmúlt százegynéhány év mozis alkotásai előtt. 

Pár mondatot hagynék a végére, ami jól összefoglalja a film lényegét: 

"Azt mondják, az egész életed lepereg a szemed előtt a halálod előtti pillanatban. Az ember viselkedésén múlik, milyen lesz az élete. Hasznos nézőpont a világot álomnak tekinteni. Amikor rémálom gyötör, felébredsz, és azt mondhatod magadnak, ez csupán álom volt. Állítólag a világ, amelyben élünk, hajszál pontosan ugyanilyen." 

Értékelés:  10/10

The Escape Plan - Szupercella (2013)

Bár a magyar cím egy meteorológiai jelenséget takar, a Szupercella valójában egy börtönös akciófilm. Mégpedig a jobbak közül. Ray Breslin egy biztonsági rendszerekkel dolgozó hatóságnak dolgozik, ami  börtönöket tesztel. Meg kell találniuk a hiányzó láncszemet a szerkezetben és ezzel megakadályozni, hogy az elítéltek kitörjenek a fogva tartóik keze közül. Ray a legjobb emberük, ő az, aki képes megszökni bármilyen börtönből. Amikor azonban elvállalják az ultrabiztonságos, high-tech eszközökkel felszerelt Sírkő nevű szuperbörtön szökésállóságát, hiba csúszik a rendszerbe és Ray az épület foglya lesz. 

Anno az Expendables kapcsán már megemlítettem a nosztalgiafaktort, és ennél a filmnél sem tehetek kivételt. A főszereplőket ugyanis Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger játsszák. Ezúttal egyenrangú szerepkörben láthatók és az elejétől fogva működőképes a párosuk. Nem elhanyagolható szempont a modern technika, mégis inkább a régi vágású akciófilmek jegyei köszöntek vissza a mozivásznon. 

A tempóval nincs gond, a film elején látható szökés után gyorsan beindul a sztori és a film végéig kitart a lendület. A feszes akciójeleneteknek köszönhetően egy percig sem unatkoztam és azt is örömmel nyugtáztam, hogy egy önmagában is működőképes, kerek történetet kaptunk. Volt neki eleje, közepe és vége, szóval nemcsak a két húzónévre alapoztak a készítők. Egy-két csavarral (például a börtön tényleges helyszínével) még meg is leptek, úgyhogy ezen a téren nem lehet panaszkodni a filmre. 

A két főszereplő azt hozza, ami várható tőlük. Jó őket egy filmben látni és koruk ellenére remek kondiban vannak. Egyedül a bunyóknál látványos, hogy nem mai gyerekek ők, úgyhogy pár jelentetet leszámítva igyekeztek mellőzni az ökölharcot. Stallone filmjeit általában jobban csípem, de a Szupercellában inkább Schwarzenegger hozta az emlékezetesebb alakítást. Elég csak a németül előadott monológját vagy a film végi géppisztolyos jelenetét megemlíteni. 

A mellékszereplőkkel sincs gond. Jim Caviezel börtönigazgatóként teljesen eltérő szerepben látható, mint a Person of Interestben, de ez a gonosz és céltudatos karakter is jól állt neki. Sam Neil a meghunyászkodó doki szerepében volt érdekes, 50 Centről pedig sosem hittem volna, hogy egyszer egy mozifilmben találkozom a nevével. Szó, ami szó, a Szupercellát elég tisztességesen összerakták, hogy szórakoztató alkotás legyen. 

Értékelés: 7.5/10