Már a tavalyi évadot is dicsértem, de azt hiszem, a 2. évad után idén hozta a legjobb színvonalát a Sons of Anarchy. Az évek során egyre magasabbra került a mérce, így szép lassan az egyik legjobb drámává lépett elő a charmingi motoros bandás sorozat.
Ha egy mondatban kellene összefoglalnom az 5. évadot, akkor azt mondanám, hogy a 4. évadban felvetett történetszálak most kerültek lezárásra vagy továbbvitelre. A tavalyi évad gyengéjének a következetlenséget tartottam (a történetet és a karakterizációt illetően is), de idén szerencsére erre nem lehetett panasz. Fokozatosan építették tovább a tavaly felvázolt történetszálakat és még ha voltak is kitérők, a fő események érdekesek maradtak.
Clay életben maradásával számítani lehetett rá, hogy mindenáron vissza akarja majd szerezni az asztalfőt, a nomádok felhasználásával pedig még jobban felerősítette azt a gátlástalan és hatalommániás képet, amit az elmúlt évadokban láttunk tőle. A vele való leszámolás stílusos lett, ugyanakkor remélem, hogy a következő évadzárót már nem éri meg a klub ex-elnöke. Piney halála Opie sorsát is előrevetítette és bár a végkifejlet nem ért meglepetésként, az alkalmazott brutalitás már igen. Korábban sem finomkodtak a SoA-ban, de ennyi bátor és durva jelenetet sem használtak a sorozatban, mint idén. Egyik sem volt öncélú, a nézőket viszont kellőképpen sokkolták.
Az évad főellenségének behozott Damon Pope nem volt annyira karizmatikus szereplő, de a hatalma és a kapcsolatai miatt nem volt egyszerű kiiktatni a képből. Juice problémája is megoldódott, aminek azért örültem, mert nem maradt a levegőben ez a szál. Gemma ugyan megerősödve került ki a helyzetből, de nem bántam volna, ha Clay-jel együtt ő is bukik. Túl sokszor kavarta már meg a dolgokat, így nem hiszem, hogy bármi értelmeset ki tudnának hozni a karakteréből. Akkor sem, ha Katey Segalt egyébként jó színésznőnek tartom. Tara viszont megint sajnálatos helyzetbe került, ami azért rossz, mert a szereplők közül neki a legfontosabb a család és ő szeretne leginkább elszakadni attól a sok mocsoktól, ami a klubot éri.
Az évad legszembetűnőbb változása egyértelműen Jaxhez kötődik. Az elnöki székbe beülve erős vezetővé vált, ugyanakkor pont olyanná kezd válni, mint Clay. Hiába oldja meg mesterien a helyzeteket (kartell, leszámolás Pope-pal, Clay esete), a klikkesedés, a titkolózás és az erkölcsileg megkérdőjelezhető döntések egyre inkább eltávolítják az apjától. És ez a klub életére is kihat. A fináléban láthattuk, hogy Bobby megválik az alelnöki címtől, Tig pedig már nem teljesen beszámítható. Az évek során igencsak megfogyatkozott a klub létszáma, ami hosszútávon senkinek sem előnyös. Éppen ezért a 6. évadtól a klub belső problémáinak megoldását várom.
Megvalósítás tekintetében a zenét és a cold openeket kell kiemelnem. Azon kevés sorozat közé tartozik a Sons of Anarchy, amiben minden egyes dal jó helyen van. Remekül megalapozzák a hangulatot és a képsorok is sokáig emlékezetesek maradnak. A színészek közül két nevet említenék meg. Az egyik Walton Goggins (akit a Justifiedból ismerhetünk), akihez az évad legbizarrabb jelenete kapcsolódik. Szokatlan volt ugyan a sorozat stílusától, de percekig nevettem rajta. A másik színész Donal Logue, akit nagyon jó volt újra látni a Terriers után. Sokat még nem szerepelt, de itt is erős karaktert hoz és minden bizonnyal jövőre is találkozni fogunk vele, hiszen van még elszámolni valója a klubbal. A finálé ezúttal nem volt olyan ütős, mint az eddigiek, de egy ilyen évad után ez nem is baj. Az évad többi része bőven kárpótolt érte.
Értékelés: 8.5/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése