2012. szeptember 5., szerda

Revolution - pilot

Hivatalosan szeptember 17-én premierel az NBC újonca, de a pilot már most megnézhető. Nem vártam túl sokat az első résztől és magától a sorozattól sem, mégsem váltotta be a Revolution a hozzá fűzött reményeket.


A kiindulóhelyzet az, hogy az egész Földön elmegy az áram, aminek következtében minden elektromos gép és berendezés tönkremegy. A mostani modern élet teljesen megbénul: az autók leállnak az utakon, repülők zuhannak le és persze internet sem lesz. Ezután ugrunk 15 évet az időben a posztapokaliptikus világba, ahol az emberek úgy élnek, mint a középkorban. Mindenféle tartományurak uralkodnak fölöttük, a népnek pedig adót kell fizetnie. Az eseményeket a Matheson család szemszögéből látjuk, ugyanis a családfő az Esemény bekövetkeztekor épp letöltött valamit egy pendrive szerűségre, amit természetesen meg akarnak szerezni a fegyveres katonák.


Az alapsztori ígéretes, de a megvalósítással már akadtak problémák. Az időugrást egész jól megoldották és aprólékosan kidolgozták, bár kicsit hitelesebb lett volna, ha a ruhák nem néznek ki teljesen makulátlannak. Mondjuk ez még nem is volt annyira zavaró. A szereplőgárda annál inkább. A főszereplők közül mindössze ketten szimpatikusak (a nagybácsi és a szemüveges illető, aki átveszi a családfőtől a nyaklánc alakú pendrive-ot), a többiek borzasztó idegesítőek. Az elején még reménykedtem a javulásban, de amikor Charlie (Matheson apuka lánya) hisztizni kezd a nagybátyja előtt, akkor megfordult a fejemben, hogy kikapcsolom a lejátszót és nem nézem végig az epizódot.  


Ennek ellenére mégsem a szereplőkkel volt a legfőbb gond, hanem a mesterkéltséggel. Egy jelenetet sem lehetett úgy végignézni, hogy az ember ne tudta volna, mi következik utána. A létező összes klisét ellőtték (még a kardozós-verekedős résznél is), ami miatt gyakorlatilag élvezhetetlen lett a pilot. Tulajdonképpen olyan lett a végeredmény, mintha összegyúrták volna a Terra Nova, az Event és a Flash Forward jeleneteit. Az epizód végi cliff volt az egyetlen olyan momentum, amivel egy kicsit megleptek, de így se maradok a folytatásra. Hiába a jó alapsztori, tartok tőle, hogy a sorozat a későbbiekben sem fog elszakadni a sablonos, ezerszer látott megoldásoktól. 

Értékelés: 5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése