2012. szeptember 3., hétfő

Nyárutó

Szeptemberben íródik ez a bejegyzés, vagyis ideje elbúcsúzni a nyártól.

Más volt az idei nyár, hiszen ez volt az első, amit teljes egészében végigdolgoztam. Hosszas keresés után júniusban sikerült munkát találnom, aminek több szempontból is örültem. Egyrészt újra rendszer lett az életemben, jobban meg tudom tervezni a dolgokat és nincs az a káosz, ami az egyetem elvégzése után rám zuhant. Másrészt jó érzés olyan fizetést kapni, amiből finanszírozni tudok néhány olyan dolgot, amire az egyetem alatt nem volt lehetőségem. Például egy hétvégét Berkenyén, amit idén is a sorozatjunkie-ismerőseimmel töltöttem el. :) 


Tavalyhoz képest idén tényleg az évszaknak megfelelő volt az időjárás. Már júniusban olyan hőség volt, hogy nem egyszer felforrt a lehűtött ásványvizem, amíg beértem a melóhelyre. Így persze jóval többször voltam strandon, mint tavaly. Eső viszont talán csak egyszer esett, az sem volt túl sok. Ezt meg is sínylette a természet. Augusztus végére már kb. 1 méterrel kevesebb víz volt a Balatonban, mint amennyinek normál esetben lennie kéne. De a Duna meg a Tisza vízszintje is jóval alacsonyabb lett a megszokottnál. 

A nagy melegben persze a sorozatokat és a filmeket sem hanyagoltam el, de inkább az elmúlt egy-másfél év filmterméséből szemezgettem: A hollóÉletrevalók, A vizsga, Az adósság, Keleti Nyugalom - Marigold Hotel, 50/50Cabin in the Woods, Colombiana. Na meg mivel idén olimpia is volt, sok magyar vonatkozású versenyszámot figyelemmel kísértem. A sorozatos dara ugyan elmaradt, de ha gyenge lesz az évad, akkor közben is lehet válogatni a végeláthatatlan daralistáról. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése