Idén két olyan film is a mozikba került, ami a klasszikus Hófehérke történetet dolgozza fel. Az egyik a Tükröm, tükröm címet viseli, a másik a Hófehér és a vadász címet kapta. Mindkét film más megközelítésben dolgozza fel a közismert mesét, éppen ezért nem is vehetők egy kalap alá.
A Tükröm, tükrömben a gonosz királynő (Julia Roberts) megfosztja jogos
örökségétől az árva hercegnőt, Hófehérkét (Lily Collins), hogy ő maga
uralkodhasson a királyságban. Nem mellesleg pedig szeretné felkelteni a
jóképű Alcott herceg (Armie Hammer) figyelmét is. Hófehérke szépsége
azonban megbabonázza a herceget, aki rögvest beleszeret. Dühében a
királynő száműzi a fiatal lányt a sötét erdőbe, ahol reményei szerint
egy emberevő szörnyeteg gyomrában köt majd ki. A talpraesett hercegnő
azonban szövetkezik hét lelkes, lázadó törpével, hogy visszakövetelje
magának a trónt, elűzze a gonoszt és visszaállítsa a rendet a
birodalomban.
Változtattak némiképp az eredeti történeten, de így is tetszett ez a feldolgozás. Az elején kapunk egy kis összefoglalót az előzményekről, majd a jelenbe ugrunk, ahol Hófehérke a 18. születésnapját készül ünnepelni. Ezután már lineáris marad a történetvezetés, de a filmnek mindenképpen jót tett, hogy a készítők nem időztek el sokat a bevezetéssel. Végig egyenletes volt a tempó, egyszer sem állítottam meg a filmet, hogy megnézzem, mikor lesz már vége. Jól adagolták a kalandot, az ármányt, a romantikát és a humorral sem spóroltak. Az elvarázsolt herceg és a csótánnyá változtatott szolga "élménybeszámolója" például kifejezetten viccesre sikerült.
A szereplők rendben voltak, a készítők igyekeztek szerethetővé tenni őket. Még a gonosz mostohát is. Persze így is követett el gaztetteket, de egyiket sem éreztem túlzónak. Julia Robertsnek egyébként remekül állt ez a szerep, tökéletesen ráérzett a mindenre elszánt, hiú, mégis szórakoztató királynőre. De a címszereplőre sem lehet panasz. Lily Collins pont olyan Hófehérkét alakít, akit az olvasó elképzelne: végtelenül bájos és engem még a vastag szemöldöke sem zavart.
De nemcsak a sztori és a karakterek miatt volt élvezetes a film, hanem a látványvilág miatt is. Gyönyörű a fényképezés és a színvilág, Tarsem Singh egy teljesen meseszerű környezetet teremtett Hófehérke történetének. A bevezető animáció után úgy vált át élőszereplőssé a film, hogy hirtelen nem is tudtam eldönteni, hogy még mindig a számítógépes képeket látom, vagy már a hús-vér színészt. A törpék és a kunyhójuk, a falucska, az erdei táj, a palota és a ruhák mind-mind káprázatosak lettek. Pont ilyennek képzeltem el élőszereplős mesefilmet. A Mirror Mirror tehát remek feldolgozás lett, amit párszor biztosan újra fogok nézni.
Értékelés: 9/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése