2012. szeptember 24., hétfő

Last Resort - pilot

Shawn Ryan (akinek a nevével legutóbb a Terriers és a Chicago Code kapcsán találkozhattunk) sorozata már a legelső szinopszis megjelenésekor érdekelt, mert kiemelkedett az átlagos sorozatok tömegéből. Az említett két sorozat ráadásul olyan minőséget képviselt, ami miatt ehhez a projekthez is nagy reményeket fűztem. A sorozat egyébként szeptember 27-én mutatkozik be Amerikában, az első részt viszont már jóval korábban meg lehetett tekinteni.


A sorozat középpontjában a USS Colorado atomtengeralattjáró és annak legénysége van. A hajó épp az Indiai-óceán vizében cirkál (azt hiszem, a La Bambáról ezentúl mindig az a jelenet fog beugrani, amikor a tengeralattjáró átszelte az Egyenlítőt), amikor parancsot kapnak Pakisztán megsemmisítésére. A kapitány azonban megtagadja a parancsot és elfoglal egy trópusi szigetet, ahol a legénység új életet kezdhet. 


Inkább a filmekre jellemző az effajta történet és a pilot megnézése közben is végig úgy éreztem, mintha mozifilmet néznék. A fényképezés gyönyörű, míg az írók arról gondoskodtak, hogy ne legyen unalmas a  Last Resort nyitórésze. Tulajdonképpen már az első képkockákkal magával ragadott  az epizód, a stáblista  után pedig már rögtön néztem is volna a következő részt. Jól adagolták a feszültséget és az érzelmesebb pillanatokból is csak annyit kaptunk, amennyit az események megkívántak. Az összeesküvéses szál, a szigeten való élet és az egész háborús helyzetet kiváltó esemény okai pedig mind-mind ígéretes folytatást sejtetnek. Az egyedüli problémám a zsúfoltság volt: sok mindent akartak megmutatni a pilotban, amitől egyes jelenetek kapkodónak tűntek.


Egy ilyen kaliberű sorozathoz persze jó színészek is kellenek és ez meg is van a Last Resortban. A kapitányt alakító Andre Braughernek olyan kisugárzása van, hogy simán elhiszem neki, hogy képes kilőni 17 ballisztikus rakétát, ha valaki átlépi a szigetet körülvevő semleges zónát. A többiek hozzák azt, amit a szerepük megkíván, az viszont mindenképpen pozitívum, hogy egyik szereplő sem idegesítő vagy mesterkélt. Egyébként pont ez a természetesség tetszett a legjobban, mert  így a szereplők reakciói is hihetőnek hatottak. A Last Resort kezdése tehát biztató és ha a nézettség  is kedvező lesz,  akkor egy jó sorozattá nőheti ki magát. 

Értékelés: 7.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése