2012. június 27., szerda

Game of Thrones - 2. évad

A remekül sikerült első évad után nagyon vártam a folytatást, mert ez az évad is érdekesnek ígérkezett. Az évadkezdés meg is felelt az előzetes várakozásaimnak, az egész évad viszont már hagy némi kívánnivalót maga után.

Már az előző évad is sok szereplőt és történetszálat mozgatott, idén pedig még tovább szélesedett a kép. Új helyszínek és új személyek léptek be a birodalom trónjáért vívott háborúba. Ezzel együtt viszont széttagolódott a történet és nem volt összekötő kapocs a jelenetek között. Sokszor tűnt úgy, mintha egymás mellé dobálták volna az eseményeket. A lassú és fokozatos építkezés helyett tehát inkább kapkodás jellemezte az évadot. Mindenből meg akartak mutatni egy szeletet, de ezzel pont az ellenkező hatást sikerült elérniük a készítőknek. Sok szálat nem bontottak ki rendesen és mivel túl sok lett a fontos szereplő, nem mindenkit tudtak részletesen bemutatni.


A történetet nézve az első 7-8 epizód inkább alapozó jellegű volt és a Királyvár elleni csatát készítette elő. Az évad elején egyébként még Robb Starktól vártam a támadást, de ő időközben annyira súlytalanná vált, hogy a fináléban is csak a házassága erejéig láthattuk. Így hát Stannis Baratheon (akit én nem éreztem olyan erős karakternek) vonult a Lannisterek ellen, ami az évad leglátványosabb jelenetét eredményezte. Igazán nagyszabású ütközetet sikerült megalkotni, teljesen olyan volt, mintha a Gyűrűk Urát ültették volna át a kisképernyőre. Stannis azonban elvesztette a csatát, Tyrion pedig kikerült a Kistanácsból, így már nem sok befolyása van Joffrey királyra. 


Deresben szintén sorsfordító események történtek. A Stark-fiúk (Bran és testvére) elmenekültek, amikor Theon átvette a város irányítását és bár nem egyértelmű, hogy kik által, de a város felégetésével végleg elveszett a Starkok központja. Keleten Dany vándorlását és Qarth-beli tartózkodását követhettük figyelemmel, de a sárkányok elrablásán és visszaszerzésén kívül nem sok érdekességet tartogatott ez a szál. Egyedül a Falon túli történéseknél éreztem azt, hogy tudják tartani az arányokat. Bár kevésszer szerepelt ez a történetszál, de akkor mindig olyan esemény történt, ami önmagában és a későbbiekre nézve is fontos volt. Ez különösen igaz az utolsó jelenetben látott Másokra, akik komoly veszélyt jelenthetnek. 


A színészeket már tavaly is méltattam és idén sem lehetett rájuk panasz. Élvezet volt nézni a Cersei és Tyrion közti párbeszédeket, valamint Arya, Tywin és Varys jeleneteit. A megvalósítás is korrekt, gyönyörűek a helyszínek, a CGI farkasok és a sárkányok, iilletve a hangsúlyos jelenetek kivitelezése is dicsérendő. Ha jövőre jobban összeállnak majd a történetszálak és nem hagynak bizonyos eseményeket a levegőben lógni, akkor nem lesz gond  a 3. évaddal. 

Értékelés: 7.5/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése