2012. március 23., péntek

The River - 1. évad

Finálézott az első midseasonös újonc, aminek nemrég írtam a pilotjáról. Nyolc részt kaptunk első körben, de sajnos gyenge nézettséggel futott a sorozat, úgyhogy a 2. évad egyelőre csak halvány remény. (Update: A sorozat hivatalosan is megkapta a kaszát, tehát nem lesz folytatás.)

Az a helyzet, hogy sokkal jobban bejött a The River, mint vártam. A kezdés a hibák ellenére bíztató volt, de igazán az utolsó epizódokban teljesedett ki a sorozat. A környezetet és az atmoszférát már korábban is dicsértem és szerencsére a folytatásra sem lehetett panasz ezen a téren. A kézikamerás jelenetek még nagyobb hangsúlyt kaptak és teljesen olyan érzést keltettek, mintha mi is a szereplők között lennénk. Bármennyire tartottam tőle az elején, rögzített kamerával nem valószínű, hogy ilyen hatást el tudtak volna érni. Mégsem ettől volt jó ez az évad, hanem attól, hogy maximálisan ki tudták használni az alapsztori nyújtotta lehetőségeket.

A fő cél ugyebár Emmet Cole megtalálása volt, de emellett olyan legendákat vettek elő (Akasztott ember legendája, Szellemhajó), amik önmagukban is érdekesek voltak. A történethez csatolva meg pláne. Megvolt bennük az a plusz, amiért érdemes volt várni a következő epizódot. Nem sok ez a 8 rész, de 22 epizódban nem tudott volna működni a sorozat. Túl sok lett volna a filler epizód és az sem biztos, hogy a minőséget is tartani tudták volna. Tetszett még a karakterizálás és a színészi játék, mindenkit pont annyira ismertünk meg, amennyire kellett. A Leslie Hope-ról alkotott véleményem viszont nem változott. A legidegesítőbb alakítás hozzá köthető.

Az egzotikus helyszín miatt elkerülhetetlen a Losthoz való hasonlítás. Nos, a 8 rész kevés az objektív véleményhez, mindenesetre a River jó úton halad, hogy a "nagy előd" nyomába érjen. Az első évad még messze van a kultikus sorozat minőségétől, de így is olyasmiket sikerült megcsillogtatnia, amiket mindig díjazok egy highconcept sorozatnál. A flashbackek, a karakterizáció, a megvalósítás, a hangulat és a fordulatok jól sikerültek, válaszokat is kaptunk a felvetődött kérdésekre és a szereplők köre is bővült a pilot óta.

Az első 5 epizód hasonló sémát követ, a 6-os rész viszont egy az egyben főszálas. Nem történik sok minden, hiszen végig egy videofelvételt látunk, amin keresztül jobban megismerhetjük Emmet Cole-t. A korábbi visszatekintésekből már kaphattunk róla képet, de a jelen eseményeinek szempontjából mindenképpen szükség volt erre az epizódra. Ahogy az utána következőre is. A 7. epizódban ugyanis olyasmiket megléptek a készítők, amikre nem számítottam. Az egész epizód a képernyő elé szegezett és sosem lehetett tudni, mi lesz a következő jelenetben. A doki megtalálását én az utolsó epizódban vártam, úgyhogy sikerült meglepniük. A fináléban ismét a varázslaté volt a főszerep, ami nem tetszett annyira, de az utolsó jelenet alapján simán el tudom képzelni a 2. évad fő vonalát. 

Értékelés: 7/10

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése