2011. szeptember 28., szerda

Terra Nova - pilot

Közel másfél éves várakozás előzte meg a Terra Novát, de a héten végre adásba került az első rész. Nem ez volt a legvártabb újoncom, mindenesetre kíváncsi voltam a nyitórészre.

2149-ben vagyunk, amikor az emberiség annyira tönkretette a környezetét, hogy a Föld már gyakorlatilag alkalmatlan a normális élethez. A rossz levegő mellett a túlnépesedés is súlyos problémát okoz. A megoldás a múltban van, egészen pontosan a 85 millió évvel ezelőtti korban. A tudósok ugyanis átjárót tudtak létesíteni a dínók korába, ahol az emberiség szerencsésebb része esélyt kap egy új civilizáció alapjainak lerakásához. Mindez azonban nem megy zökkenőmentesen.


Az eseményeket a Shannon családon keresztül látjuk, ők vannak a középpontban. Rajtuk kívül kapunk még egy csapat lázadót (Sixters), dínókat és egy összeesküvéses szálat. Utóbbiból elég keveset láttunk, vélhetően a későbbiekben lesz nagyobb szerepe. A család tipikusnak mondható: kapunk édibédi kislányt, matekzsenit és apjával dacoló, idegesítő tinit. A történetben sincs semmi meglepő, a fordulatok kiszámíthatóak. Párbeszédek tekintetében sem erős a sorozat. A kedvencem az a jelenet, amikor az orvos feleség egy súlyos sebesültre fittyet hányva azt vitatja a férjével, hogy érdemes volt-e átjönniük a múltba vezető portálon...


A megvalósítás elfogadható, egy-két zavaró CGI-t leszámítva jó munkát végeztek a látványtervezők. A dinoszauruszok és az egyéb élőlények (hernyó, óriáspióca) kellőképpen élethűek lettek. A pilot legjobb pillanatai egyértelműen azok a jelenetek, amikor a szereplők a nézővel párhuzamosan fedezik fel az ismeretlen, új világot. A zenét is dicséret illeti. Nem egyszer volt olyan érzésem, mintha mozifilmet néznék, nem pedig egy tévésorozatot. Érdekes volt látni a 22. századot is. Az ember legszívesebben azonnal menekülne ebből a nyomasztó és élhetetlen környezetből. Kíváncsi vagyok, lesz-e visszatérés a "jövőbe", vagy végig a Terra Novában maradunk.
A potenciál megvan a sorozatban, de kérdéses, hogy élnek-e vele. Sok minden nincs kidolgozva, és a karakterek, valamint a szöveg tekintetében is bőven van hová fejlődnie a Terra Novának.

Értékelés: 5.5/10

6 megjegyzés:

  1. SPOILER!!!!!!!!!!!
    Nos, osztom a nézetet, mely szerint kidolgozatlan a történet. Más sorozatoknál legalább a pilotra odateszik magukat, és később "spórolnak" a költségvetésen, vagy a karakterek, a történetszál kidolgozásán. Most ez nem így történt. Pl. számomra furcsa, és érthetetlen, hogy a papa börtönből való szabadulását miért intézték el annyival, hogy kapott anyutól egy mini "lézerkardot", majd a következő snitten már a metrón ül. Holott beleadják a gyermek szájába azt a mondatot, hogy ez a legszigorúbban őrzött börtön, ők sem tudják, hogy hogy fog megszökni. Hogy került a kislány a hátizsákba? Hol volt 2 évig, és ki volt az, akitől a papa "visszavásárolta"? Egy "még a börtönnél is szigorúbb ellenőrzésű" épületben nincs egy fémdetektor amin át kellene sétálni a fegyver kiszűrése miatt, és több tíz métert lehet látványosan rohanni úgy, hogy senki oda nem lép az emberhez? Az átlépés előtt nincs egy utolsó, mechanikai akadály, ami megállítaná az arra rohangáló "vannabí hírót", csak két oldalon 1-1 BKV ellenőr? Na, mind1, azért remélem, hogy hiányzó részeket nem valami idióta flessbekkekkel akarják utólag kitölteni, mikor már kifogytak az ötletekből. De a következő dialóg verte ki nálam a biztosítékot. Ismerve, hogy a jövőbeli föld milyen hely (nem lehet 2-nél több gyereked, különben börtönbe mész, a hatóság bármikor, mindenféle magyarázat nélkül szétszedheti az amúgy max. 20 nm-es otthonodat, minden további nélkül elveszik a gyermeked, akár képes vagy eltartani, akár nem, meghalsz a levegőtől, nem látsz napfényt, csak egyensárgaságot, stb.) anyu megkérdezi, hogy "ugye jól döntöttünk, amikor idejöttünk", erre néhány perc idegtépő várakozás után a papa rávágja, hogy "igen". NEM!! VAZZEG, ott kellett volna maradni abban az erkölcsi, etikai és természeti pöcegödörben az itteni paradicsomi állapotok helyett... ÁÁÁÁÁ...!!!! Egyszóval, az az érzésem támadt, mintha a családi háttértörténetet, meg a jövőbeli földi részt baromigyorsan le szeretnék zárni, hogy mihamarabb jöhessenek a dínók, mert úgyis mindenki arra kiváncsi. Nálam hármas alá az eddigi mutatvány. Reménykedek a jobb folytatásban, különben hamar cancel lesz belőle.

    VálaszTörlés
  2. Hú, az a rész de idegesítő volt! Már ott ki akartam kapcsolni, de úgy voltam vele, hogy most már végignézem. Nem a génsebészetről szól a sorozat, tök egyértelmű, hogy a Terra Nova sokkal élhetőbb mint a 22. század. Nem tetszett, hogy ennyire szájbarágósak és ennyire hülyének nézik a nézőt (ez a börtönös szabadulásra is igaz).

    A flashback esélyes. A karakterek nem elég érdekesek, a történet pedig gyenge és sok helyen kidolgozatlan ahhoz, hogy 13 epizódon keresztül kitartson. A zárás is csalódás volt, úgyhogy én biztos nem maradok a következő epizódra.

    VálaszTörlés
  3. Kötözködök.

    Ez is egy tipikusan olyan sorozat ahol menet közben építik fel magát a történetet. Eltelt a sororzatból 9 rész és most lett igazán zavaros a dolog. Igazából most van már az , hogy egyáltalán nem tiszta, hogy miért is jött voltaképpen létre maga a Terra Nova projekt. Miért vagy kiért. tehát a történet magát forrja ki menet közben.

    Első kritikára válasz.
    Börtönös történet. Az igen nyilvánvaló, hogy a jelenlegi élet és berendezkedés igencsak korrput. Az is nyilvánvaló, hogy a feleség a férjéhez nem hivatalos úton ment be hanem fizetett az őrnek. Így az ellenőrzés is elmarad. a Papa meg mivel rendőr volt igen jó helyismerettel rendelkezik így a szökés kivitelezése neki nem olyan bonyolult.

    Gyerek. Itt valóban homályos a dolog, de nekem úgy tűnik, hogy a gyereket vagy megtarthatták, de már át nem vihették vagy árvaházból állami intézetből csempésztették ki, de az első verzió az esélyesebb, mert anyát és a testvéreit jól ismerte a legkisebb. És nem mellesleg később szóba kerül, hogy az az apuka nem esik neki a másik rendőrnek akkor egy kis bírsággal az egész, egy harmadik gyerekünk dolgot elsikálhatták volna.

    Az áthaladásnál. Csak nem lövöldözhet le mindenkit. Így volt a megoldás humánus. De valóban kissé nagyvonalú..:)

    "ugye jól döntöttünk, amikor idejöttünk",

    Igen természetesen jól döntöttek. Te is jól döntenél ha teszem azt elköltöznél Új Zélandra egy jó munka egy ingyen ház és 100 millió kedvéért. Jól ,de helyesen e? Otthagysz mindenkit és mindent amit ismersz és a szarsága ellenére szeretsz is. Nem olyan egyszerű ám ez még ha a válasz adott esetben nyilvánvaló is. Hisz visszaút nincs.

    Az meg hogy mennyi részen át tart ki?
    A nézettség nem olyan rossz habár biztos nem az elvárt de masszívan 7-8 millió között van.

    De az is lehet csak védem a kedvelt sorozatokat?

    VálaszTörlés
  4. "ugye jól döntöttünk, amikor idejöttünk"

    Ebben igazad van, hogy jól döntöttek (elég egyértelmű ugye) és a többi érveddel is egyetértek.
    Nekem az nem tetszett, hogy miért egy sebesült ellátása közben kell ezt megvitatni.

    Látom, te kitartottál a pilot után és szinten vagy a sorozattal. A kritikát úgy zártam, hogy a potenciál megvan a Terra Novában, hogy egy jó sorozattá váljon. Egy-két jelenetet láttam azóta belőle, illetve követem a kritikákat a sorozatról és azok alapján úgy tűnik, hogy nem az én sorozatom a Terra Nova.

    Elfogadom, hogy neked kedvenc lett, nekem sajnos nem jött be annyira.

    VálaszTörlés
  5. Végül is aki nem szereti az effajta sorozatokat annak ez valóban nem fog bejönni..:) Egyébknént most a 9. részben derültek ki a nagy dolgok egy része, hogy voltaképpen az egész Terra Nova projekt miért is van. Nem túl meglepő módon pénz pénz pénz és hatalom...:)

    Én szeretem a sci-fit. Valahol ez is az:)

    VálaszTörlés
  6. És egyébként abszolút kedvenc nekem minden ami Csillagkapu:)

    VálaszTörlés