2011. március 29., kedd

Shameless (US) - 1. évad

Az Episodes-zal egyidőben startolt az idei midseason egyik legjobb sorozata, ami az Episodeshoz hasonlóan szintén megkapta a második évados berendelést.
A Shameless az azonos című angol sorozat amerikai remake-je és bár az eredeti sorozatból csak a pilotot láttam, az amerikai verzió már az első pillanattól kezdve megfogott. Sőt, az amerikai jobban tetszett, mint a brit, ami azért nagy szó, mert ez az esetek nagy részében nem így szokott lenni. A történet nagyon minimális, a hangsúly igazából a karaktereken van. Egy nagyon szegény család áll a középpontban és az ő mindennapjaikba tekinthetünk be. Ez alapján nagyon hasonlít a Middle-re, de amíg ott folyamatosan jelen van a vágyódás a jómódra, a Shamelessnél a szereplők könnyebben elfogadják a helyzetüket és nem zuhannak depresszióba. Persze küzdenek azért, hogy jussanak egyről a kettőre, de az örömteli pillanatokat is kihasználják és akár egy spontán buli a szomszédokkal is belefér a napba.

Az első részeket a mindennapiság jellemzi. A gyerekek iskolába járnak, munkát vállalnak iskola mellett, Fiona, a legidősebb testvér pedig igyekszik gondoskodni róluk. Nehéz feladat hárul rá, hiszen az anyjuk eltűnése után ő veszi át a családfői szerepet. Ami rögtön szembetűnik, az az, hogy mennyire összetartóak. És ha már a mindennapok, akkor azt is meg kell jegyezni, hogy a szövegben sincs finomkodás. Ami a szívükön, az a szájukon.

"Deb: Fiona takes care of everyone, but no one takes care of Fiona."


Frank, az apjuk alkoholista, aki csak akkor kopogtat náluk, ha pénz kell neki. A 12 epizód során talán egy olyan volt, amikor józanul láthattuk (természetesen a pénzjutalomnak elég nagy szerepe volt ebben). Számtalan bajba keveredik, a saját temetését is meg kell játszania ahhoz, hogy megszabadulhasson azoktól, akiknek a pénzét elherdálta.


Fiona
már a sorozat első részében megismerkedik egy Steve nevű sráccal, akiről később Deb kideríti, hogy nem az, akinek mondja magát. Fiona ezt persze nem tudja meg, de az évadzáróban mégsem megy vele Costa Ricába, hanem munkát vállal és a testvéreivel marad.

Amitől igazán jó a sorozat, az a hangulat és a casting. A zenéket nagyon jól eltalálták, a színészek pedig minden jelenetben igazán kitettek magukért. A brit változat nálam a szereplők (különösen a gyerekszereplők) miatt nem lett továbbnézős, egyszerűen nem tűntek hitelesnek, illetve a legtöbbjük idegesített.
Kétségtelenül a 9. rész az évad legerősebbje, amiben előkerül az anyjuk és magához akarja venni a gyerekeket. A sztori mellett még arra is van idő, hogy kibontsák a karaktereket. Az évad végére minden szereplőt sikerül megismerni. Plusz elemként pedig számtalan magyar jelenlét található a sorozatban.

Ami egy kicsit csalódást keltő, az az, hogy a sorozat az évad közepétől kezdte elveszteni a már említett "mindennnapiságát". Az első ilyen epizód az volt, amikor Fionáék hazavittek egy idős nénit az idősek otthonából, hogy így bizonyítsák a hatóságoknak, hogy a nagyanyjuk még él. A másik negatívum részemről a kicsit sok meztelen jelenet, mert helyenként öncélúnak éreztem. Ezeket leszámítva viszont teljesen rendben van a sorozat. Összességében sokkal jobban tetszett, mint vártam.

Értékelés: a meredekebb jelenetek miatt részemről 8/10 megy az évadra. A folytatásra pedig egyértelmű, hogy maradok.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése